Óvodás előkészítő úszás


Az ovis úszás előkészítő 3-6 év közötti gyerekeknek szól, akik még nem vagy csak keveset jártak úszni.

A 45 perces foglalkozásokon játékos vízhez szoktatás és az úszás elemeinek elsajátítása történik. A kiscsoportos foglalkozások tudásszintnek megfelelően a kisvizes medencében, kellemes hőfokú vízben folynak.


Úszóiskolánk több szinten foglalkozik a legkisebbek úszásoktatásával, a sportág, ill. a rendszeres testmozgás megszerettetésével.

Már 3 hónapos kortól (csecsemőúszás) kezdhetik nálunk az úszás alapjainak elsajátítását a gyerekek.


Természetesen minden korcsoport más és más oktatói segítséget igényel. Több csoportban, több szinten foglalkozunk a gyerekekkel, csoportjaink létszámának megfelelően (5-8 gyerek / oktató).

A legkisebb, ill. legkezdőbb csoportoknál természetesen oktatóink is a vízben vannak, így segítve a kicsik vízbiztosságának kialakulását. Ahogy nőnek, ügyesednek a gyerekek, úgy lesz egyre kevésbé szükség erre. Kezdetben sok játékkal, a vízzel való megbarátkozás, biztonságérzet megszerzése, az edzők megismerése (és persze az edző részéről a gyerkőc megismerése), megszeretése a cél.

Ebben az életszakaszban már nincs szükség a szülő közreműködésére (leér a csemeték lába a medencében) és megtanulták az együttműködés szabályait a vízben. Ezért maximális figyelemmel tudunk a kicsikkel intenzíven dolgozni.

A tanulás folyamatát megkönnyíti még, hogy ebben az életszakaszban az érdeklődés kiegészül a versenyszellem kialakulásával. Nem akarnak kimaradni és lemaradni semmiről és semmiből. Megfelelő tudásszint megszerzése esetén elkezdődik a mélyvízhez szoktatás.


Igényes és alapos, tudatosan tervezett oktatási folyamatban nagyon sok apró sikernek lehet örülni. Az oktató kiegyensúlyozott, nyugodt, türelmes magatartása, tudása és határozottsága megnyugtatja a gyermekeket, bizalmat és ragaszkodást kelt bennük. Ezt megragadva egyszerű a mélyvizes oktatás előkészítése (hidegebb víz).


Az oktatás alatt használatos eszközök, az úszás alapjainak (siklás hason és háton, kincskeresés víz alatt nyitott szemmel stb.) elsajátítása után a kar és lábtempók összekötése, a technika finomítása, később az edzettség szintjének növelése a cél.


A tudomány mai állása szerint köztudott, hogy egy 4 éves gyermek szívfelületének aránya a testfelületéhez képest mintegy háromszorosa a felnőttéhez viszonyítva. Ebből kézenfekvően adódik, hogy ebben a korban szinte nem lehet a gyermeket fizikailag túlterhelni.


Az úszás az egyetlen a sportágakk közül, amely nem terheli a csontrendszert – elsősorban a gerincoszlopot – és nem hogy gátolja, de elősegíti a növekedést. Az úszás arányosan fejleszti a test minden izmát, fejleszti a keringést, a hajszálérrendszer kialakulását.

Elősegíti a sportoláshoz szükséges laza izomzat kifejlődését. A felsoroltak miatt más sportágakban is könnyebb a fejlődés. Nem véletlen, hogy az úszás alapsportág.

 

Az úszás és a víz jótékony hatása miatt szeretettel várjuk leendő ovis úszóinkat a VIDRA ÚSZÓISKOLÁBAN Győrből és környékéről.


Helyszín: Aqua Uszoda: Szombat 8:30- kezdő, 9:15- haladó

 

Érdeklődés: Kovács Aliz 0670/9479409

 


 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

OldaltérképNyári tábor 2017

Fel          Vidra Úszóiskola © 2024 Honlapkészítés: R-BIS